Hungaromed Kiállítás 2018

A Hungaromed Egészségügyi és Orvostechnológiai Kiállítás 2018. október 11–13. között került megrendezésre. 2300 négyzetméteren csaknem 100 kiállító – köztük a legnagyobb orvostechnikai, valamint gyógyászati segédeszköz gyártó-és forgalmazó cégek, magán egészségügyi szolgáltatók, egészségbiztosítók, szakmai szervezetek – mutatták be termékeiket, szolgáltatásaikat. Az eseményen részt vett a szakma élvonala. A kiállításon és a hozzá kapcsolódó szakmai konferenciákon, továbbképzéseken, előadásokon keresztül […]

Földvári Imre Nemzetközi Fogtechnikus Kongresszus

A MOSZI Országos Fogtechnikus Ipartestület idén is megrendezi a Földvári Imre Nemzetközi Fogtechnikus Kongresszust. Április 19-20-án Balatonföldváron várnak szeretettel minden szakma iránt érdeklődőt. Az esemény időpontja: 2018. április 19-20. Az esemény helyszíne: Hotel Jogar, 8623 Balatonföldvár, Spur István u. 18.

Megjelent új kiadványunk

Megjelent a Digitális fogászat csúcsra járatva című kiadványunk. Az utóbbi évek alapján megállapítható, hogy a digitális fogászat térhódítása most már megállíthatatlan és visszafordíthatatlan. A kérdés most már nem az, hogy át kell-e térni rá, hanem az, hogy mikor, milyen ütemben és milyen mértékben. A kiadvány célja támpontokat, tippeket nyújt a fogtechnikai laborok számára a digitális […]